2012. június 6., szerda

Wekerle: kertváros a külvárosban

Alig pár hete, hogy kirándulást tettünk a legendás kispesti Wekerle-telepen, a XX. század elejéből itt maradt kis városkában, amely azóta is a béke és nyugalom szigetének tűnik, míg az átlag budapesti örök életére elkönyvelte Kispestet valami unalmas paneldzsungelnek, nem is gondolva, hogy a tízemeletes óriások között egy parányi meseország rejtőzik.
Márpedig ez a helyzet, a szigorú nevű Wekerle-telep valójában apró mézeskalács-házakból, rengeteg fasorból és lugasból, szimmetrikus elrendezésű árnyas utcákból és apró kiskertekből áll, az egész helyet pedig valahogy belengi valami békebeli nyugalom, mintha megállt volna az idő még az 1900-as évek elején.


A Wekerle-telep jelképe a tulipános motívum
A telepet úgynevezett "kertvárosnak" építették, ami a XX. század hajnalán még többet jelentett a családi házas külkerületnél: a szennyezett iparvárosokkal szemben kigondolt városépítészeti koncepciót az angol Ebenezer Howard dolgozta ki, aki szerint az ideális város szabályos kör alakú, szimmetrikus alapterületű, az utcák szélesek, középen pedig egy közösségi intézményeknek otthont adó parkosított központ található. A belső zöld gyűrűben iskolák, templomok, rekreációs területek kapnak helyet, a sugárutakra és körutakra szerveződött lakóépületek pedig kiskertekkel egészülnek ki. A legkülső gyűrűt ipari létesítmények és üzletek alkotják, amelyek a legrövidebb úton kapcsolódnak a vasúti hálózathoz.
A Wekerle-telep alaprajza 1926-ból
A koncepciója szerint a kertváros önfenntartó, ötvözi a nagyvárosi és a vidéki élet előnyeit, sőt, egyfajta közösségi kategóriát képvisel. Howard fontos célként fogalmazta meg a természeti környezet és az épületek kapcsolatát is.


A Wekerle is eszerint alakult: apró, színes házak kiskertekkel, amelyeket egytől egyig a magyar szecessziót idéző elemekkel díszítettek, és keresve se nagyon találnánk két teljesen egyformát. Az ablakok színes zsalugáterein legalább a lyukas díszítőelem különbözik, vagy az erkélyrács, vagy a ház szegélyének színe.


Az átlag magyar ember számára azonban a legismertebb az egész telepből a Kós Károly tér, és annak egyik háza: a Barátok közt főcíméből jól ismert nagy fehér ház barna fagerendákkal és tetővel.
A téren azonban szerencsére nem a Rózsa bisztró van, hanem egy meglepően nagy közpark meglepően sok fűvel, paddal, asztalkával, sakkozórésszel, kis zenepavilonnal, kúttal, és gyakorlatilag mindennel, ami egy modern és felújított közparkhoz kell.


A Wekerle jellegéből adódóan nem egy nyüzsgő, városias hely, a Kós Károly tér, és az ottani közpark viszont mágnesként vonzza az egész környéket: gyakorlatilag ez az egyetlen olyan hely az egész telepen, ahol hangzavart vagy tömeget tapasztaltunk, ha nem is zavaró mértékben, inkább csak egészséges városias szinten. Igazából természetellenesen nyugodt az egész környék, amelynek valószínűleg az az egyetlen oka, hogy a közintézményeken kívül más, egyéb, úgymond "városhoz tartozó" létesítmény nagyon nincs a kerületben.

M
i nagyjából 2 óra alatt bejártuk az egész telepet egy helyismereti-városnéző totójáték keretében, amit egy helyi egyesület szervezett az Urbitális Majális rendezvénysorozat részeként. Ezalatt az idő alatt azonban a téren kívül mindössze egyetlen "zugfagyizót" találtunk egy kapualjban, azon kívül pedig egy virágboltot, egy cipészt, egy fodrászt, valamint egy szombaton zárva tartó mini ABC-t - a Wekerle úgy lakónegyed, hogy vásárolni nagyon nem lehet a területén, ellenben a "kertvárosok" szellemének megfelelően részben gondoskodik saját ellátásáról.

Ezt szolgálják a házak körüli kiskertek, az utak mentén telepített gyümölcsfák, egy kis téren pedig a közeli óvoda által gondozott fűszeres kertecske, amelyből mi is szedtünk egy rozmaringos krumplipüréhez valót. :)

Az óvodások fűszereskertjében PET-palackokból készült színes ülőkék is vannak
A Wekerle, bár még nem vált belőle turistalátványosság, Budapest olyan, száz évvel ezelőtti arcával ismerteti meg az arra járót, ami ma már csak nyomokban fedezhető fel. Bár a városközponttól messze van, a Nagykörúttól az Üllői úton végigbiciklizve mintegy fél-háromnegyed óra alatt ki lehet érni, a Blaha Lujza tértől induló 99-es busz pedig fél óra alatt egyenesen a központi Kós Károly térre visz ki. 


A telep tehát egyáltalán nem megközelíthetetlen, egy hétvégi délutáni nyugis sétára, biciklizésre, vagy épp a téren nyüzsgésre pedig mindenképpen érdemes kilátogatni a századeleji meseországba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése